ł Galen Vaughn ł

Külső;
Most őszintén muszáj ezt jellemeznem? Hisz ha rám nézel akkor láthatod, hogy hogyan nézek ki, nem de? Na jó legyen, nem ellenkezem, hanem megpróbálom bemutatni magam külsőleg, bár nem vagyok valami jó ebben.. Barna színű hajjal és kéknek mondható szemekkel rendelkezem. Átlagosnak mondható testalkattal, és se nem alacsony, se nem magas magassággal áldott meg a sors. Illetve szeretném még megemlíteni a ruházatomat, bár semmi érdekes nincs benne, hisz ugyanúgy öltözködöm, mint a többi hozzám hasonló ember, de azért mégis van miért megemlítenem. Egyetlen egy színt sem utasítok el a ruhatáramból, de azért mégis inkább a sötét színek híve vagyok, s őszintén leginkább ezeket a színeket láthatod rajtam az öltözködésben, de azért vannak kivételes alkalmak.. Amit leginkább szeretek az a szürke, a fekete és a kék szín. A laza cuccokat pedig mindennél jobban előnyben részesítem, ami alatt annyit kell érteni, hogy egy nadrág és egy póló meg egy egyszerű dzseki, de megeshet másfajta ruha is rajtam. Az öltönyöket, a szmokingokat, és az ehhez hasonlókat nem igazán kedvelem, de ha a szükség megköveteli magamra veszem. Szeretném még megemlíteni utoljára azt, hogy a nyakamban található egy nyakláncot, amely fontos kellék számomra, hisz emlékek kötnek hozzá, s nem igen válok meg tőle egy percre sem..

Belső;
Először is talán abból indulnék ki ezzel kapcsolatban, hogy élvezem a vadászást, amelyet szinte már sportszerűen űzök a vámpírok ellen. Nem számít nekem, hogy milyen vámpírral kerülök szembe, mert a lényeg egy, hogy megöljem a fajtájukat, vagy pedig megleckéztessem őket eléggé alaposan; egy életre szólóan. Nem vagyok az a barátságos típus, de azért tudok normális is lenni, ha akarok. Jól tudok harcolni, kiváló reflex érzékkel rendelkezem, és nem utolsó sorban sokat edzek annak érdekében, hogy minél jobb legyek, bár már eléggé jó vagyok, de az edzés sosem árt..
Jellemez engem a szigorúság, a kegyetlenség, az érzelem mentesség, és nem utolsó sorban az ölés.. De ezek ellenére udvarias, normális és rendes is tudok lenni, ha akarok. Bár nem igazán vagyok jó fiú, inkább a rossz fiúk táborát pártolom; erősítem. Az egész életem arról szól, hogy vadászok, harcolok, és ölök, s mindezek mellett pedig élem az életemet, amely néha edzésből, de néha viszont kutatásokból áll ki. Az életemet senki sem ismeri, ezért könnyebb el helyezkednem bárhol anélkül, hogy valaki tényleg ismerne. A múltam nem volt egyszerű, és könnyű, s talán épp ezért lettem az, aki vagyok. Nem hiába lettem kiképezve a vámpírok ellen, s nem hiába harcolok a fajtájukkal szemben. Illetve még talán azt ide tehettem, hogy az ötök egyike vagyok..

Elsősorban szeretem a vadászást, s talán ez az, amit a legjobban imádok. Megszállottság jellemez ennek a terén, hisz hobbiszerűen űzöm nap, mint nap. S ebből már az is kiderülhetett, hogy nem kedvelem a vámpírokat, sőt egyenesen gyűlölöm őket, s aki elém, vagyis velem szembe kerül az nem éli meg a másnapot. Ennyi épp elég erről, nem de?

Nevelkedésem nem szokványosan telt, hisz anyám halála, s apám ez utáni ivászata szinte a szörnyű emlékeim közé tartozik, de ne ugorjunk ennyire előre.. Korán megkezdődött a kiképzésem a vámpírok ellen, hisz abban a kis faluban, ahol nevelkedtem élt egy vadász, aki elkezdett taníttatni ennek érdekében, s kemény kitartó évek során sikerült elsajátítanom mindent. Bár igazság szerint eleinte hitetlen voltam ezekkel a lényekkel szemben, de később sikerült elhinnem azt, amit mond, s főleg azok után, hogy vadászni is elvitt magával. Szüleim semmit sem tudtak mind erről, s ez így is volt rendjén, hisz nem fogadták volna el a fiúkat egy vadásznak.. Ahogy telt az idő elérkezett az életemben az a pont, amikor teljességgel elhatároztam magamban azt, hogy egy célért fogok élni, s még hozzá azért, hogy kiirtsam a vámpírokat erről a földről, s eltüntessem őket örökre; a túlvilágba küldjem mindet.. Életem felszenteltem a vadászatért, a bosszúért, amit megfogadtam, s az emberekért teszem mindezt, hisz amíg ők élnek addig mi nem vagyunk biztonságban. Életünk ugyan mulandó, s nem örök életű, de ez nem jelenti azt, hogy esélytelenek, s haszontalanok vagyunk. Félelem számomra nem létezik főleg azok után, hogy 12 éves koromban végig néztem anyám halálát egy szekrény mögül, ahogy végez vele egy vámpír, s ez a bosszú belém égődött az iránt a vámpír iránt. Apám ivott, s szörnyű emberré vált, aki már csak az önmaga érdekeit nézte, s engem megvetett.. 15 éves koromban azt vágta a fejemhez, hogy nem vagyok az ő fia, hisz egy haszontalan semmit tevő vagyok, aki nem csinál semmit, akkor és ott elhagytam az otthonunkat, s elmentem a kis faluból egy városba, ahol pár idősebb ember a segítségemre volt. Mai napig hálás vagyok nekik! Pár évvel később, amikor betöltöttem a 18. életévemet az a hír fogadott pont a születésnapomon, hogy apám meghalt az ivászatban.. Fájt, hogy nincs többé, de sokkal könnyebben elviseltem az ő halálát, mint az anyámét, hisz apám már akkor 18 évesen semmit sem jelentett..
Az évek elteltek, s azóta is az emlékeim fájóak, de elviselhetőek, de ki ne szenvedne? Mindenkinek van múltja, s élete, hisz nekem is volt, és lesz, s mindenkinek van fájdalma, amit előbb vagy utóbb, de el kell viselnie végül. Én is ezt tettem..
Jelenleg Mystic Falls felé tartok, s élvezettel tölt el a tudat, hogy szinte mindent tudok a város természetfeletti tagjairól, bár az még csábítóbb tény, hogy sok a vámpír, s épp ezért kell megjelenem, hogy mielőbb kiiktassam őket, s megleckéztessem mindet; Egy Életre!